Önellenőrzés bejelentése és bevallása ügymenet
Az önadózás, az adóbeszedés útján megállapított vagy megállapítani elmulasztott adót, adóalapot az adózó helyesbítheti. Ha az adózó az adóhatóság ellenőrzésének megkezdését megelőzően feltárja, hogy az adóalapját, az adót nem a jogszabálynak megfelelően állapította meg, vagy bevallása számítási hiba vagy más elírás miatt az adó, összege tekintetében hibás, bevallását önellenőrzéssel módosíthatja. Nem minősül önellenőrzésnek, ha az adózó bevallását késedelmesen nyújtja be, és késedelmét nem igazolja, vagy igazolási kérelmét az adóhatóság elutasítja. Nincs helye önellenőrzésnek, ha az adózó a törvényben megengedett választási lehetőséggel jogszerűen élt, és ezt az önellenőrzéssel változtatná meg. Az adózó az adómentességet, az adókedvezményt utólag önellenőrzéssel érvényesítheti, illetve veheti igénybe.
Önellenőrzéssel az adóalapot, az adót, a kötelezettség eredeti időpontjában hatályos szabályok szerint, a helyesbítendő adóra előírt bevallási időszakra, az adómegállapításhoz való jog elévülési idején belül lehet helyesbíteni. Önellenőrzés keretében az iparűzési adó helyesbíthető. Az adózó önellenőrzését a helyesbített adóalapot, adót tartalmazó, az erre a célra rendszeresített nyomtatvány (önellenőrzési lap) benyújtásával teljesíti. A helyesbített adó, a költségvetési támogatás és a megállapított önellenőrzési pótlék a helyesbített összeg és a pótlék bevallásával egyidejűleg esedékes. Az adózó az adómegállapítási időszak és az adónem megjelölésével bejelentheti az adóhatósághoz önellenőrzési szándékát. A bejelentés nem feltétele az önellenőrzésnek. Ugyanazon adómegállapítási időszak és adónem tekintetében csak egyszer tehető bejelentés.
Az adóhatóság a bejelentéstől számított tizenöt napig a bejelentés szerinti adómegállapítási időszak és adónem tekintetében adóellenőrzést nem indíthat az adózónál. Az adózó az önellenőrzéssel megállapított helyesbített adóalap, adó, bevallásával mentesül az adóbírság, mulasztási bírság alól, a helyesbített meg nem fizetett adó, jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás, továbbá az önellenőrzési pótlék megfizetésével az önellenőrzés időpontjáig esedékes késedelmi pótlék alól. Önellenőrzéssel csak azt az adót, költségvetési támogatást lehet helyesbíteni, amely helyesbítésének összege az egyezer forintot meghaladja.
A helyesbített adó, a költségvetési támogatás és a megállapított önellenőrzési pótlék a helyesbített összeg és a pótlék bevallásával egyidejűleg esedékes. Ha az adózó bevallását önellenőrzéssel az adóbevallás benyújtására előírt határidőt megelőzően helyesbíti, a helyesbített adó, az általános szabályok szerint válik esedékessé. Az adózó javára mutatkozó helyesbítés esetén önellenőrzési pótlékot sem felszámítani, sem megfizetni nem kell.
Jogszabályi háttér:
· A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény
· Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény
· Az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény
· 2023. évi CIII. törvény a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvény (Dáp tv.)
· Az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet
· Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 50/2015 (XII.1.) önkormányzati rendelete
Benyújtó személye:
Az adózó vagy az adózó törvényes képviselője vagy állandó meghatalmazottja.
Benyújtás formája és módja:
Az önellenőrzéshez (helyi iparűzési adó esetében) kizárólag az állami adóhatósághoz elektronikus úton, az állami adóhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon, az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó adókról szóló bevallások benyújtására vonatkozó rendelkezések alkalmazásával teljesítheti.
Az állami adó- és vámhatósághoz határidőben benyújtott önellenőrzést az önkormányzati adóhatóságnál teljesítettnek kell tekinteni. Tájékoztatom, hogy helyi adó ügyben továbbra is az az önkormányzati adóhatóság jár el, amelynek önkormányzata a helyi adót bevezette.
Az adóhatóság a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvényben meghatározott elektronikus úton vagy személyesen, írásbelinek nem minősülő elektronikus úton tart kapcsolatot az adózóval és az eljárásban résztvevőkkel. Az őstermelők elektronikus kapcsolattartásra nem kötelezettek.
Benyújtás céljára szolgáló űrlap
Elektronikusan benyújtható űrlapok elérhetősége:
Helyi iparűzési adó önellenőrzés a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján https://nav.gov.hu/nyomtatvanyok ÁNYK formátumban fellelhető vagy a E-Önkormányzat portálon https://ohp-20.asp.lgov.hu
Eljárás díja:
Az önellenőrzés kapcsán az adóztatás és az adóigazgatási eljárás költségeit az önkormányzat viseli.
Ügyintézési idő:
Az ügyintézési határidő az önellenőrzésben érintett adóbevallás az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóhatósághoz történő megérkezését követő napon kezdődik. Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, az ügyintézési határidő harminc nap.
Az adóbevallás kapcsolatos döntés kézbesítése:
A helyi iparűzési adóbevallás önadózáson alapuló „önálló adónem", így az önellenőrzés kapcsán döntés, határozat nem készül. Az adózó - a törvényi előírásoknak megfelelően – adószámla kivonatban értesül az aktuális egyenlegéről.
Az önkormányzati adóhatóságunk elérhetőségei:
Ügyfélfogadás helye: Polgármesteri Hivatal 7000 Sárbogárd, Hősök tere 2.
Ügyfélfogadás: Hétfő: 800-1130 Szerda: 800-1130, 1230-1530
E-mail cím:
penzugy@sarbogard.hu
Honlap cím:
www.sarbogard.hu
Telefonszám:+36(25)520-260