|
|
|
 |
|
Borverseny
2019.05.09. 20:13  A borbarát kör elnökének, Szilveszter Jánosnak rövid megnyitója és Kaszala Jenő hagyományos „borverses” szavalata után a bírálók munkához is láttak. A nádtető alatt Jobbágy Józsi is alágyújtott a kondérnak. A szokásos pincejárás helyett ezúttal Handa Csaba vállalta a vendéglátó házigazda szerepét, s invitálta egyre bővülő, szépülő présházába az érdeklődőket.
A bizottság jól haladt az értékeléssel, egyedül a legjobbnak ítélt borok estében született meg nehezen a döntés. Mialatt a borbarát kör elnöke az okleveleket írta, rövid összefoglalót kértem Herczeg Gyöngyitől a bírált borokkal kapcsolatban. Gyöngyi elmondta, hogy az idei boroknál már nem tapasztaltak hordóhibából adódó mellékízeket, újdonság viszont, hogy sok bornál tapasztaltak pincehibákat. Sok céklaízű bort találtak, ami az illóanyagokból adódik. Késői kénezés miatt „öregíz”, „öregillat” érehető a borokon. nehéz évjárat volt, a korai szüret miatt a zöld íz (kocsány íz) érezhető a borokon, ami kesernyéssé teszi azokat. A szüretnél le kellett volna válogatni a szemeket. A pincékben oda nem illő anyagokat ne tároljanak, havonta egyszer 1 kénlapot a pincében is el kéne égetni.
Eredmények:
Fehér borok:
Nagy arany 1, Arany 5, Ezüst 11, Bronz 9, oklevél 9.
Vörös borok és rosék (6): Nagy arany 1, arany 3, ezüst 8, bronz 12, oklevél 14
- galsa -
|
|
Munipolis |
|
 |
Köszöntő |
Tisztelt Látogató!
Üdvözlöm Sárbogárd Város honlapján, örülök, hogy érdeklődése telepü-lésünkre irányult. Külön köszöntöm városunk lakóit.
Kérem, tekintsenek úgy erre a megjelenési formára, mint az önkormányzat kinyújtott kezére, amelyet bármikor megfoghatunk. Továbbra is igyekszünk számos közérdekű és közhasznú adatot közölni a honlapon mindenkivel és ezáltal kedvet csinálni Sárbogárdhoz. Természetesen, akinek bármi gondja, problémája van, úgy magam és képviselőtársaim is állunk szíves rendelkezésükre. A választási ered-mény egy jó kezdet, most pedig alakítsuk tovább Sárbogárd történetét együtt legjobb szándékunk és tehet-ségünk szerint.
Dr. Sükösd Tamás polgármester |
 |
|