Eü. tájékoztatók

 

 

 

 

Március 15.
2019.04.06. 20:59

DK-sok megemlékezése
A Demokratikus Koalíció Fejér megyei 5. számú választókerületének megemlékezésére Sárbogárdon, a Hősök terén került sor. Szilveszterné Nyuli Ilona történelmi áttekintést olvasott fel a forradalmat megelőző időkben Magyarországon uralkodó társadalmi-politikai állapotokról, a forradalom kitöréséről. Szilveszter János Utassy József: Zúg március című versét szavalta el, ezt követően Szilveszterné Nyuli Ilona mondott ünnepi beszédet.
A beszédet követően koszorút helyeztek el az emlékműnél és a Petőfi emléktáblánál.
Emlékező séta
Március 15-én délelőtt a hagyományos, közös emlékező sétára invitálta az érdeklődőket a Sárbogárdi Múzeum Egyesület. A séta keretében a résztvevők Sárbogárd azon pontjait keresték fel, melyek kapcsolatba hozhatók az 1848/49-es forradalom és szabadságharccal. A séta első állomása a Huszár temetőben a szabadságharc tisztjei és honvédei előtt emléket állító kopjafánál volt, ahol Gál Sándor a Honvéd Bajtársi Egyesület Sárbogárd elnöke az 1848-as honvédzászlók hányattatásait elevenítette fel. A következő állomás a Boross Mihály emléktábla, majd a Boross Mihály parkban található emlékmű volt, ahol Lakk Norbert emlékezett meg Boross Mihályról.
A Hősök terén Hargitai Lajos elevenítette fel az emlékműegyüttes létrejöttének történetét, szólt az egyes szimbólumokról.
A református gyülekezeti háznál Jákob Zoltán tanítványainak zenés felvezetőjét követően Tompa Mihályról, majd az őt követő református tanító, Sallai Pál tevékenységéről tartott rövid, de annál érdekesebb ismertetőt.
Tompa Mihály emléktáblájának megkoszorúzása után a szakorvosi rendelő elé, Kossuth Zsuzsanna szobrához vonultak a séta résztvevői, ahol Kovácsné Komáromi Edit elevenítette fel Kossuth Zsuzsanna életének néhány fontosabb eseményét, illetve az emlékhely történetét.
A séta utolsó állomása a Petőfi emléktáblánál volt. Itt a koszorúzást követően Hargitai Lajos szavalta el Utassy József: Zúg március című versét.
- galsa -
Munipolis
munipolis tájékoztató link
 

Köszöntő

Dr. Sükösd TamásTisztelt Látogató!

Üdvözlöm Sárbogárd Város honlapján, örülök, hogy érdeklődése telepü-lésünkre irányult. Külön köszöntöm városunk lakóit.

Kérem, tekintsenek úgy erre a megjelenési formára, mint az önkormányzat kinyújtott kezére, amelyet bármikor megfoghatunk. Továbbra is igyekszünk számos közérdekű és közhasznú adatot közölni a honlapon mindenkivel és ezáltal kedvet csinálni Sárbogárdhoz. Természetesen, akinek bármi gondja, problémája van, úgy magam és képviselőtársaim is állunk szíves rendelkezésükre. A választási ered-mény egy jó kezdet, most pedig alakítsuk tovább Sárbogárd történetét együtt legjobb  szándékunk és tehet-ségünk szerint.

 Dr. Sükösd Tamás  polgármester