Eü. tájékoztatók

 

 

 

 

Megemlékezés az izrealita temetőben

„A felejtés száműzetés.
Az emlékezés szabadulás”
(Báál Sém Tov nyomán
)

M E G H Í V Ó

1944 nyara történelmünk egyik legsötétebb korszaka, amikor a „modern tudományos rasszizmus és antiszemitizmus céltáblájának tekintett embercsoportokat”  gettókba gyűjtöttek, majd haláltáborokba hurcoltak.

Ez történt a volt sárbogárdi járásban is. A sárbogárdi izraelita temetőben felállított emlékoszlopon olvasható a Sárbogárdról és a környék településeiről elhurcolt áldozatok neve.

A több éves hagyományt folytatva, május utolsó vasárnapján emlékezünk meg róluk, és egyben tiltakozunk az erőszak, a vallási, faji megkülönböztetés ellen.

Ebben az évben, május 27-én, déli 12 órakor tartjuk megemlékezésünket az izraelita temetőben.

Kérjük, tiszteltje meg személyesen ezt a kegyelet-teljes eseményt. Emlékezzünk együtt az áldozatokra.


Juhász János
Polgármester

Munipolis
munipolis tájékoztató link
 

Köszöntő

Dr. Sükösd TamásTisztelt Látogató!

Üdvözlöm Sárbogárd Város honlapján, örülök, hogy érdeklődése telepü-lésünkre irányult. Külön köszöntöm városunk lakóit.

Kérem, tekintsenek úgy erre a megjelenési formára, mint az önkormányzat kinyújtott kezére, amelyet bármikor megfoghatunk. Továbbra is igyekszünk számos közérdekű és közhasznú adatot közölni a honlapon mindenkivel és ezáltal kedvet csinálni Sárbogárdhoz. Természetesen, akinek bármi gondja, problémája van, úgy magam és képviselőtársaim is állunk szíves rendelkezésükre. A választási ered-mény egy jó kezdet, most pedig alakítsuk tovább Sárbogárd történetét együtt legjobb  szándékunk és tehet-ségünk szerint.

 Dr. Sükösd Tamás  polgármester